2013. október 21., hétfő

Nyaralás 2013

Nagyon jól sikerült az idei nyaralás. Tiszafüreden voltunk. Az FB-n kértem tanácsot, merre vegyük az irányt. Mindenképpen Magyarhonba szerettünk volna menni. Cinella - nagyon köszi - tanácsolta Tiszafüredet, majd szétnéztem a neten. Megkerestem a látnivalókat, a szórakozási lehetőségeket. A strandfürdő melletti kempingben, faházban  volt a szállásunk. Nekünk tökéletesen megfelelt, igaz nem vagyunk all inclusive nyaralásokhoz szokva. Annyi programot beterveztem, hogy nem unatkozott senki. Hogy ne unatkozzon a fiam sem, vittük magunkkal a kis barátját is (az egész családot szerettük volna, ha velünk jön, de ez nem jött össze), és ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Nem volt nyaggatás reggel, hogy gyerünk már :-) Felkeltek, haraptak valamit és irány a strand, ami reggel 8,00-kor nyitott. Legkésőbb negyed kilencre már ott voltak. Mire mi öregek feléledtünk, már megvolt az első fürdés. 
Na ez így nagyon hosszú lesz, nem akarok regényt írni. Mutatom a képeket inkább - sok lesz, nem tudtam választani. 


Igaz ebből elég lett volna egy kép is, de imádom, ahogy koncentrál.
Poroszló, augusztus 19 - karkötőt fűz a Magna Cum Laude koncert előtt - szuper volt. Utána tüzijáték.








Poroszló - a barna hajú az én fiam :-)

Poroszló - Vízi sétány




Pihenés a 1,5km hosszú séta után



Strandolás a Tiszafüredi szabadstrandon - a fiúk imádták, mi lányok maradtunk a termálfürdőben.

A tiszafüredi múzeum. A kicsilánnyal megnéztük, amíg a fiúk a Robin kalandszigeten szórakoztak. Nagyon tetszett a füredi fazekasok munkája - a színek: zöld, barna a minták: madarak. A tájházat sajna nem láttuk, szombaton jutottunk el, de be volt zárva. Viszont a múzeumban a hölgy nagyon kedves volt, lejátszott nekünk egy kisfilmet a tájházról, magyarázatot is fűzött a látottakhoz, és egy másikat a Miska kancsó készítéséről, amit Bebi kétszer nézett végig. Azt gondoltam unatkozni fog nem egész 6 évesen egy múzeumban, hát tévedtem. Élvezte, nagyon is. Legalább már nem egyedül fogok múzeumba, tájházba járni.

Ismét Poroszló - Nyitott kapu a tájházban - Bebi kezében a kukoricacsuhé virág a mi alkotásunk - kézműveskedtünk is. Majd lefotózom milyen kicseink lettek.


Az utolsó napot is a medencében töltötték :-)

Kicsit hosszú lett a bejegyzés, pedig csak a tizedét írtam le az élményeinknek. 
Ami kicsit hiányzott - a hímzés. Keveset hímeztem, de hát mindent nem lehet, főleg ha esténként talán én aludtam el a leghamarabb. 
Ennyit hímeztem a DFEA Hortenziájából, azóta semmit.


Szép napot minden kedves olvasómnak!

7 megjegyzés:

  1. De jó, hogy emlékezetes marad a nyaralás! Úgy tűnik, mindenki jól érezte magát. Szép hortenzia-kezdet!

    VálaszTörlés
  2. tetszenek a fotóid, biztosan izgalmas nyaralás volt! cuki kis család♥

    VálaszTörlés
  3. Jó lehetett a nyaralás! A tutajozás izgalmasnak tünik, kipróbálnám! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a képeket! Jó volt látni Titeket és egy kicsit visszaugrani a nyárba... :)

    VálaszTörlés
  5. No ez jó kis nyaralás volt ! Klasszak a képek.
    Kívancsian várom a hortenzia folytatását - egyik kedvenc virágom !! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem a hortenziát, de nem hiszem, hogy az idén elkészül :-)

      Törlés
  6. Köszi lányok, legfőképpen azt, hogy a ritka bejegyzések ellenére benéztek hozzám, és még megjegyzést is írtok. Puszi mindenkinek :-)
    És igen, nagyon jó nyaralás volt. Ha Isten is engedi, jövőre is megtervezem, legalább ennyire, mint az idén, figyelembe véve az idei bakikat. Tudom nem lehet minden tökéletes (bár mivel szűz vagyok, kényszeresen a tökéletességre törekszem), nem is azt szeretném, csak hogy mindenki azt csinálhassa, ami neki a legjobb.

    VálaszTörlés