2016. április 26., kedd

2016/11 SAL + MUK

Elkészültem a Words SAL 2016 5. részével, igaz már a hétvégén, de csak most jutottam hozzá a fényképezéshez. Várom a 6.-at, és már nem is kell sokat várnom, hiszen szombaton megkapom :-) Igaz nem fogok hímezni, mert sok a program a hétvégére. A szombat még kérdéses, de vasárnap az építész kollégákkal gulyásparty lesz, megünnepeljük a munka ünnepét, anyák napját, amit Szlovákiában május első vasárnapján tartanak és a szerelemesek napját, amit pedig Csehországban tartanak (valamikor egy ország voltunk, én még megéltem). Remélem jó idő lesz, most rajtunk van a sor a főzésben. Megint elkalandoztam, mutatom a SAL-t.
 
 
Na még mindig nem tudok fotózni, és az itthoni gépen még a fényképet sem tudom alakítani :-( nézzétek el nekem.
 
A másik hímzés, amit szeretnék nektek megmutatni, az egy nagyon régi, 2 éves elmaradásom. Anno 2014-ben csatlakoztam Palkó SAL-jához. Kb. a fele volt készen, amikoris elővettem. Tegnap (késő)este lettem vele készen. Nem volt egyszerű hímezni. A minta tetszik, azzal nincs is semmi baj. DE én nagyokos piros vásznat választottam, ami ráadásul még nem is olyan kemény, mint a fehér rokona (perlicska). Szorosan hímzek, nagyon csúnya volt, nagyon kellett figyelnem. Talán ezért is lett eltéve, vagy valami másért? Már nem tudom. De elővettem, tartva magam az év eleji fogadalmamhoz, hogy csak akkor kezdhetek új hímzésbe, ha egy MUK-ot befejeztem. Már egy párszor megszegtem a fogadalmamat, DE most itt van ez a szépséges minta. 
 
 
 
Táska lesz belőle, mikor?????? a színek már megvannak, Bebi ötlete volt, ma már az alakját is tervezgettem. Majd, ha este lefekszek, gondolkodom rajta. Elő kellene vennem  a varrógépet.
 
Már kiválasztottam a következő mintát, Renato Parolin lesz. De úgy döntöttem, nem egy, de 2 vagy 3 új mintát hímzek ki, mert ez a MUK nagy munka volt. Megjutalmazom magam :-) Tervem az van bőségesen, mint minden kézimunkázónak.
Létezik egy blog Losonci Anziksz, egy barátnőm írja. Minden hónapban van egy játék, mellesleg az áprílisit én nyertem :-) ide ajánlottam fel egy hímzésemet, ami még nincs. De csak a júniusi játékba, hogy mindenképpen győzzem.
 
Végezetül kaja. Bebi így szolgálta fel nekem a palacsintát - házi baracklekvárral töltve, tejszínhabbal és csokival. Díszítésnek kaptam még két fél diót :-)
 
 
Köszönöm, hogy benéztél, kissé melegebb időt kívánok nektek, mint ez a mai!
 
 

2016. április 14., csütörtök

2016/10 Tavaszi koszorúk

Az előbbi bejegyzésemben emlegetett holnap is eljött :-) vagyis végre hozzájutottam a blogoláshoz is. Nagyon hektikus hetem volt. Igazból semmi sem úgy sikerült, mint ahogy elterveztem. Energiám nincs, kedvem sem nagyon, tegnap a fogam is fájt :-( Semmivel nem haladok. Szükségem lenne egy nyugodt napra, rendbe rakni a gondolataimat. Ha a fejemben rend lesz, talán képes leszek magam körül is rendet teremteni.
Már mutattam a hóvirágomat, Gerda Bengstonn mintája. Hímeztem melléje még két nárciszt - egy sárgát (kicsit az átváltásnál elmentek a színek, szerintem) és egy fehéret. A kész hímzések csak gyűlnek, de a befejezésig nem nagyon jutok el, ugye Ildikó :-) 
Húsvétkor elmentünk Kokavára, egy barátunk hétvégi házába (mellesleg minden szilveszterkor ott vagyunk) Ott szerettem volna odaadni a két legjobb barátnőmnek. Nem lettem kész. A fehéret már ott fejeztem be, és a tavaszi ajtódíszeket is ott állítottam össze. A fejemben már rég megvolt a terv. Elég nehezen sikerült koszorú alapot szereznem, és nem is vagyok velük megelégedve. Lehetnének nagyobbak. Pechemre nem is teljesen egyformák, ami miatt majdnem elrontottam az egyiket. 
Megint túl sokat "beszélek" :-) 


Hóvirág - eredetileg is magamnak szántam, de hagytam, hogy válasszanak ők. Választottak, ez a szépség maradt az enyém :-) Sima tavaszi koszorút szerettem volna, nem húsvétit. Lehet valakinek túl egyszerű, de nekem így tetszik. Húsvétkor rá lehet lógatni pár tojást.


Nálam a folyosón lóg, nem találta még meg az igazi helyét. A bejárati ajtóra nem tudom kitenni, műanyag, szög nem mehet bele, és a párom még nem találta ki hogy lehetne fellógatni.


A fehér nárcisz Ági komasszonyomé lett. A fotó alapján a bejárati ajtón lóg.


Nagyon szépen megtervezett minta.


Sárga nárcisz - Editke "fogadott" komasszonyomé. nem tudom hová akasztotta, a fal színéből ítélve a konyhában van. 
Húsvét hétfőn lettek készen, mikor fotózni akartam őket, lemerült a gépem, egész éjszaka tötltöttem, de valami nem tetszett a gépnek, mert meg sem moccant reggel. Pedig másnap  hatkor felkeltem, akkor indultak haza a komasszonyomék. Le szerettem volna őket együtt is fotózni, de csak egy homályos paca sikerült még mielőtt leállt a gép. Így megkértem a lányokat, hogy fotózzák le.
A két nárciszt még magamnak is kihímzem, nagyon tetszenek. Lehet a sárgában kicserélem a középső színt egy kicsit sötétebb sárgára.

Nem tudom lesz-e a hétvégén időm, kedvem hímezni. A Words SAL 2016 5. részét szeretném kivarrni. És már kiválasztottam a következő mintát is, de megigértem magamnak, minden új minta előtt befejezek egy MUK-ot. A mult héten kezembe is vettem egyet, haladtam is vele, de fogyóban az egyik fonál, remélem holnap sikerül vennem. Mert ha nem, kénytelen leszek újat hímezni :-))))))))))))) 
Na megint holnap van. 

Szép napsütéses hétvégét kívánok Nektek :-)







2016. április 11., hétfő

2016/9 Az első otthonról írt bejegyzésem

     Már több, mint egy éve van itthon is internetünk. Sokáig nem volt, igyekeztem húzni az időt, nem kell a gyereknek a net előtt ülni, de csak eljött az az idő, amikor már a sulihoz is szüksége volt, így hát beadtam a derekam. Eddig csak a gyerekszobában volt, januártól van wifi is. Most a nappaliban ülve nyomkodom a laptop billentyűit. Egér nélkül, fuj de nem szeretek így dolgozni :-( Na, de ez nem is munka  
     Elég sok mutatni valóm van. Elősször a Bebivel közös alkotások.



Bebitől kaptam vacsorára ezt a "vitorlást" egy hosszú, unalmas képviselőtestületi  gyűlés után - finom volt.


Még húsvét előtt csináltuk ezt a kiscsirkét. Valahol a neten találta az eredetijét, de nem tudom hol. Kicsit továbbfejlesztettük, az a világoskék egy "kéknefelejcs".


Még februárban kapott Bebi a keresztanyjától egy készletet. Ilyen virágokat lehet belőle alkotni. Nagyrészt én csináltam, neki még nehéz volt.


Viszont a kompozíció az üveggel az ő alkotása. Mikor megcsináltam az első virágot, Bebi eltűnt, majd ezzel az üveggel tért vissza, az aljára színes gyöngyöket szót, a nyakára fonalat tekert, kétoldalú ragasztóval rögzítette.




Más - kicsit megkésve, de elkészült a március Palkó 2015-ös SAL-jából ...


és az áprílis is ...



és így néz ki az első négy hónap együtt. 
Eredetileg vízszintesen, egymás mellé akartam hímezni mind a 12 hónapot. Kicsit elbizonytalanodtam, hosszú lesz, majd egy méter. Most erősen gondolkodok. Maradjak az eredeti tervemnél, elvégre a 11,0m hosszú folyosónkon elférne. De biztos, hogy jól mutatna egy ekkora kép? Vagy hímezzem négyesével 3 sorba? Viszont már kiszabtam a vásznat. Igaz csinálhatnék belőle faliképet, a hímzések között valamilyen anyaggal.
Ha a második variáció mellett döntök, akkor a következő 4 hónapnál kicserélem a színeket. Piros lesz a hónap neve és kék a minta. Szerintetek hogy döntsek? Véleményt kérek, aztán hogy megfogadom-e? ;-)))))))))

Akárhogy is, van még 3 hetem a döntésre. Addig is vár rám a 2016-os Palkó SAL 5. része :-) és szombaton elővettem a következő MUK-ot is. Azt nem árulom el melyiket. 
Jaj, és még nem mutattam a tavaszi virágaimat sem. Virágaimat, mert a hóvirág mellé készült még két nárcisz is. De mivel már 5 perce holnap van, inkább megyek aludni. A virágaimat holnap :-) mutatom.
Még mindig nem fektetek elég hangsúlyt a fotózásra. Legalább kicsit alakítanék rajtuk :-( ezer bocs a képekért, de talán a tartalom javít rajtuk.

Köszönöm, hogy erre jártál, elolvastál és ha kedved van írtál is nekem :-)